Blog
Single post featured image

A parlament elfogadta az új „aranyvízum” törvényt

A magyar parlament elfogadta az új bevándorlási törvényt, amely többek között egy úgynevezett „aranyvízum” lehetőséget is tartalmaz, melyet nemzetközi befektetőknek ajánlanak. A javaslat benyújtása óta több kisebb változtatás történt a szövegen, de ezek csak a jelentkezési határidőket pontosítják, vagyis nem módosítják a „vendégbefektetői tartózkodási engedély” rendkívül kedvező feltételeit.

A magyar parlament elfogadta az új bevándorlási törvényt, amely többek között egy úgynevezett „aranyvízum” lehetőséget is tartalmaz, melyet nemzetközi befektetőknek ajánlanak. A javaslat benyújtása óta több kisebb változtatás történt a szövegen, de ezek csak a jelentkezési határidőket pontosítják, vagyis nem módosítják a „vendégbefektetői tartózkodási engedély” rendkívül kedvező feltételeit.

A magyar aranyvízum program

Az új bevándorlási törvény egyik újdonsága a vendégbefektetői program, melynek keretében a befektetők 10 évre szóló tartózkodási engedélyt szerezhetnek maguknak és közeli hozzátartozóiknak (amely később újabb 10 évre megújítható). A program 2024-ben kerül bevezetésre. Az érdeklődők a következő lehetőségek közül választhatnak majd:

  • 250.000 euró értékű befektetési jegy megszerzése egy, az MNB által nyilvántartásba vett ingatlanalapnál,
  • 500.000 euró értékű magyarországi lakóingatlan megvásárlása, vagy
  • 1.000.000 euró értékű támogatás egy erre a célra kijelölt felsőoktatási vagy kulturális intézmény részére.

A vendégbefektetői tartózkodási engedély 10 évig lesz érvényes (aminek lejárta után újabb 10 évre meghosszabbítható), és a befektető családtagjai is kérelmezhetik. A későbbi megújításnak nem feltétele a tényleges magyarországi tartózkodás, ugyanakkor, ha szeretnének, az engedélyesek vállalhatnak munkát Magyarországon külön munkavállalási engedély nélkül. Ennek köszönhetően jelenleg a vendégbefektetői tartózkodási engedély biztosítja a legjobb feltételeket és lehetőségeket a külföldről érkezők számára.

Az új bevándorlási törvény 2024. január 1-én lép hatályba, a bevándorlási hatóságnak viszont szüksége lesz egy kis időre a folyamatai újreszervezéséhez, így jelenleg úgy néz ki, az első aranyvízum-kérelmeket 2024. július 1-től lehet majd benyújtani. Ugyanakkor van rá esély, hogy magát a befektetést ennél hamarabb is meg lehet majd valósítani, hogy a jelentkezőknek ne egyszerre kelljen mindent elintézniük, ha már nyáron be akarják adni a kérelmet. Ennek megfelelően minden érdeklődőnek azt javasoljuk, hogy már most lépjen velünk kapcsolatba, hogy megtehesse az első lépéseket.

A bevándorlási törvény további változásai

Az új bevándorlási törvény hatályba lépésével az is megváltozik, hogy a harmadik-országbeli állampolgárok hogyan juthatnak magyar tartózkodási engedélyhez, ha nem befektetéssel. Erről itt olvashat bővebben (angolul). A közeljövőben több összefoglalót is tervezünk közzétenni az egyes ügytípusokhoz kapcsolódóan (jelenleg többek között keresőtevékenység, munkavállalási engedély, családegyesítés témákban is olvashat angolul). Ha érdeklik a részletek, figyelje a blogot!

A legfrissebb hírek – karnyújtásnyira

A Helpers majdnem 20 éves tapasztalattal rendelkezik a Magyarországon élő, dolgozó és kereskedő külföldiek támogatásában. Mindent megteszünk azért, hogy olvasóink is átlássák az új bevándorlási törvényt, és minél hamarabb felkészülhessenek a változásokra. Más piaci résztvevőkkel ellentétben a Helpers több mint 25 kollégát foglalkoztat budapesti irodájában, akik több mint 10 nyelven beszélnek, és az általunk közzétett információ mindig közvetlenül a kormány oldaláról vagy más szakértő forrásoktól származik. Ha bármi kérdése van, ne habozzon kapcsolatba lépni velünk!

Sikerült felkeltenünk az érdeklődését? Kövesse oldalunkat a Facebookon, hogy ne maradjon le az új tartalmakról!


Kapcsolat

Kapcsolat

Írjon nekünk!

Respond icon
Egy munkanapon belül válaszolunk.
Ha nem kap választ, állítsa be a @helpers.hu-t megbízható feladóként, vagy hívja fel irodánkat!

Hétfő – Péntek
9:00 – 17:00

Helpers Hungary Kft.

Budapart Gate

Dombóvári út 27.

Budapest, 1117 Hungary

 

Irodánk a 2. emeleten található, és az „A” bejárat felől érhető el.

Map image