A szükséges dokumentumok bírósághoz történő benyújtásától számítva 4-5 munkanapot vesz igénybe a cég bejegyzése. Ezzel a magyarországi cégalapítás az egyik leggyorsabb az Európai Unióban. A közösségi adószám kiadása automatikus, és nincs szükség áfaregisztrációra, így a cég azonnal elkezdheti a tevékenységet, és kihasználhatja Magyarország kedvező 9%-os társasági adójának előnyeit.
A magyarországi cégalapítás egyik előnye, hogy az alaptőkét nem kötelező befizetni a cég bankszámlájára, és a bejegyzés után a tőke 100%-át azonnal a céggel kapcsolatos kiadásokra lehet fordítani. Az alaptőke mértéke jelenleg 3.000.000 forint (kb. 7200 euró). Minden kapcsolódó szolgáltatás (pl. könyvelési szolgáltatások, székhelyszolgáltatás) levonható az alaptőkéből. Bizonyos esetekben célszerű lehet a magasabb induló tőke, ezért fontos, hogy a cégalapítást megelőzze egy alapos konzultáció hozzáértő kollégáinkkal (így elkerülhető a későbbi tőkeemelés).
A cég meghatalmazással is megalapítható. Ehhez hitelesítés szükséges (közjegyzői, apostille, konzuli vagy online azonosítás, attól függően, hogy az aláíró milyen nemzetiségű és aláíráskor éppen hol tartózkodik), és mi a jelenléte nélkül is be tudjuk jegyezni cégét. A cég ügyvezető igazgatójának azonban a cég bejegyzése után legalább egy napra Budapestre kell utaznia, hogy bankszámlát nyisson a cég számára.
Széles körű tapasztalattal rendelkezünk a nemzetközi vállalati struktúrákkal kapcsolatban. Leányvállalat vagy fióktelep esetében a következőkre lesz szükség:
Az anyavállalat struktúrájától függően további személyek meghatalmazására is szükség lehet, így tanácsadóink mindig ennek a meghatározásával kezdik a folyamatot, így elkerülhetőek a későbbi nehézségek.
A bejegyzéssel együtt a cég azonnal megkapja EU-s (ún. közösségi) adószámát és helyi adószámát – nincs szükség semmilyen további papírmunkára! A közösségi adószám birtokában a cég azonnal alkalmas arra, hogy az EU-ban teljeskörű tevékenységet végezzen.
Ha ügyfelünk a székhely- és postaszolgáltatással együtt a könyvelési szolgáltatást is a Helperstől rendeli meg, biztos lehet benne, hogy minden hivatalos megkeresés időben eléri a cégét és a könyvelőjét, és a cég soha nem mulaszt el semmilyen fontos ügyviteli határidőt. Kombinált csomagjaink ráadásul kedvezményes áron tartalmazzák ezeket a szolgáltatásokat.
Az ügyfélkapu a magyarországi elektronikus ügyintézéshez való hozzáférési pont. Segítségével számos adminsiztratív feladatot el lehet intézni online, illetve ezen keresztül lehet időpontot foglalni az okmányirodákba. A magyarországi cégeknek az ügyfélkapun keresztül kell regisztrálniuk a cégkapun, így ez is elengedhetetlen a cég működéséhez. További információk itt (angolul).
A cégkapu egy online felület, ahol a cég számára érkező hivatalos elektronikus levelek elérhetők. Olyan, mint a székhely digitális változata, és ennek megfelelően használata kötelező. Ha a cég könyvelését a Helpers végzi, a cégkapu-regisztrációról is gondoskodunk, és innentől igény szerint a cég könyvelője kezeli a cégkaput. Így minden fontos levél, különösen az adóhatóság küldeményei, közvetlenül hozzá kerülnek. További információ itt érhető el (angolul).
Magyarország tagja az Európai Uniónak és a schengeni övezetnek, ezzel pedig vízum nélküli beutazást tesz lehetővé számos európai országba. A megélhetési költségek Magyarországon jóval alacsonyabbak, mint Nyugat-Európában, miközben a stabil gazdasági környezet jó táptalaj az üzleti vállalkozások növekedésének, különösen a nagyvárosokban. Magyarország modern és biztonságos, így kiváló helyszín, ha valaki vállalkozásba kezdene vagy új otthont keres családja számára.
Meghívólevelet akkor tudunk adni ügyfeleinknek, ha megrendelik valamelyik ezt tartalmazó szolgáltatáscsomagunkat. Mivel a meghívólevél fő feladata, hogy leírja a Helpers és a meghívott közötti üzleti kapcsolatot, csak olyan személyek részére tudjuk kiállítani, akik számára fizetett szolgáltatást nyújtunk.
Cégenként egy ügyvezető kaphat tartózkodási engedélyt külön munkavállalási engedély nélkül, ha aktív szerepet tölt be a vállalat működésében, és rendelkezik a szükséges képzettséggel vagy gyakorlattal. A többi ügyvezetőnek már munkavállalási engedélyre is szüksége lesz, hogy a cégnél dolgozhasson, VAGY a cégnek legalább öt magyar alkalmazottat kell foglalkoztatnia minden újabb ügyvezető után. A további ügyvezető számára a munkavállalási engedély megszerzése nem jelent problémát, ha rendelkezik a vállalat számára értéket képviselő képesítéssel, és a munkavállalási engedély az üzleti célú engedélyhez hasonló típusú tartózkodási engedély. Tanácsadóink minden ügyfelünknek segítenek megtalálni azt a megoldást, ami mind személyes, mind üzleti céljaiknak megfelel.
Várhatóan 2025-ben válik elérhetővé a vendégbefektetői programban az ingatlanvételi lehetőség, de addig az ingatlan birtoklása önmagában nem jogosítja fel a harmadik országbelieket a magyarországi tartózkodásra. Aki ennek ellenére ingatlanvásárlás révén szeretne tartózkodási engedélyhez jutni, ezt megteheti üzleti tevékenység formájában, ha alapít egy ingatlankezelő céget, és ezen keresztül vásárolja meg a kiválasztott ingatlant. Alternatívaként már most is él a vendégbefektetői program másik opciója, amelynek a lényege, hogy ingatlanalapba történik a befektetés (nem pedig közvetlenül lakóingatlanokba). Mindkét megoldás biztonságos és a Helpers mindkettőben rutinosan nyújt támogatást.
Nyilvánvaló, hogy egy üzletembernek olykor sokat kell utaznia, különösen, ha más országokban is vannak érdekeltségei. Ugyanakkor érdemes észben tartani, hogy a cég működése, illetve az üzleti tervben vázoltak megkövetelhetik, hogy az ügyvezető gyakran és esetleg sok időt töltsön Magyarországon. Ezzel összhangban a legtöbb magyar tartózkodási engedély előírja, legalább mennyi időt kell Magyarországon tartózkodni ahhoz, hogy később az engedélyt meg lehessen hosszabbítani. Tanácsadóink részletes tájékoztatást adnak erről, hogy ügyfeleink véletlenül se tegyék kockára engedélyük meghosszabbításának lehetőségét.
Egy impozáns iroda lehetővé teszi, hogy ügyfelünk már az induláskor találkozzon vevőivel, partnereivel, és képviselje vállalkozását. Mivel egy induló vállalkozásnak vagy egy sokat utazó ügyvezetőnek általában nincs igénye nagyobb méretű, állandó irodára, a Helpers számos rugalmas konstrukciót ajánl ezen a téren is.
Külföldi ügyfelek esetében ajánlott lehet az irodabérlés, mert mind a bankok, mind a hatóságok felé elkötelezettséget és stabilitást képvisel. Erre a célra azonban kiválóan megfelelhet egy reprezentatív coworking irodában egyetlen munkaállomás is, vagy egy miniiroda tárgyalóhasználattal.
Magyarországon minden cég az alapítás napjától kezdődően köteles a könyvelését egy arra jogosult helyi könyvelővel vagy könyvelőcéggel végeztetni. Tudjuk, hogy bizonyos országok ebben a tekintetben sokkal rugalmasabbak és megengedőbbek, ezért a célunk az, hogy valamennyi ügyfelünk tisztában legyen a kötelezettségeivel, ha Magyarországon alapít vállalkozást, és a jogszabályoknak megfelelő módon végezze üzleti tevékenységét.
A vevőknek/ügyfeleknek Magyarországon csak regisztrált számlázó programban lehet számlát kiállítani. Az Excel fájlban, külföldi számlázó programban vagy más módon kiállított számlák nem fogadhatók el Magyarországon. Egy hitelesített számlázószoftverrel ügyfeleink külföldről is olyan számlákat tudnak kiállítani magyar és angol nyelven, akár pdf formátumban, melyek teljes mértékben megfelelnek a helyi jogszabályoknak. Természetesen segítünk a szoftver beszerzésében és használatának megtanulásában, de esetenként magát a számlázást is átvállaljuk ügyfeleinktől.
Az áfa (vagyis általános forgalmi adó) mértéke 27%; ha valaki pl. vásárol valamit egy boltban, ez az adó már eleve megjelenik a fizetendő árakban. Ha egy magyar cég nemzetközi kereskedelmet folytat céges megrendelőkkel, akkor sok esetben nem kell áfát felszámítania. Számos országban nincs áfa vagy egy másik adótípus, ún. sales tax létezik, így fontos, hogy a magyar céget alapító ügyfeleink megértsék az áfa működését.
Az alábbi adónemekről minden ügyfelünknek szükséges pontosan tájékozódnia:
Magyarországon a bejegyzett székhely a vállalat hivatalos címe. A hatóságok ezen a címen keresik a céget, ezért nagyon fontos, hogy az ide érkező üzeneteket tapasztalt szakemberek kezeljék. Célszerű, ha a székhely a cég teljes fennállása alatt ugyanaz marad vagy csak ritkán változik, mivel ehhez cégmódosításra van szükség — miközben könnyen lehet, hogy az iroda vagy az üzlet többször is új helyszínre költözik, ahogy bővül a vállalkozás.
A virtuális iroda egy olyan szolgáltatás, amely hivatalosan a cég rendelkezésére bocsát egy valós címet (nem pl. postafiókot), amit azontúl székhelyeként használhat, és ahol a felkészült, magyarul beszélő személyzet egész nap tudja fogadni a cég számára érkező postai küldeményeket és hivatalos megkereséseket. A virtuális iroda az egyszerű postakezelésen felül adminisztratív asszisztenciát is biztosít: a leveleket felbontjuk, megállapítjuk, melyiket hova kell továbbküldeni, biztonságos módon megszabadulunk a levélszeméttől, és csak akkor küldünk e-mailt, ha valami ügyvezetői döntést igényel; ilyenkor rövid, angol nyelvű összefoglalót is mellékelünk a magyar nyelven készült hosszú hivatalos levelek tartalmáról. Így az ügyvezetőnek csak azokkal az ügyekkel kell személyesen is foglalkoznia, amelyek ezt megkívánják.
A leveleket 3 munkanapon belül továbbítjuk (szkennelve, elektronikusan). Ugyanakkor megeshet, hogy az ügyfél hetekig-hónapokig nem kap tőlünk továbbított levelet – például a könyveléshez kapcsolódó leveleket közvetlenül a könyvelőnek továbbítjuk, főleg, ha ezek magyarul vannak. Ettől függetlenül a küldeményekről nyilvántartást vezetünk és személyes igény alapján oda és olyan formában továbbjuk őket (vagy tároljuk őket), ahogy az ügyfél szeretné.
Alapvetően megteheti, de csak akkor, ha gondoskodni tud róla, hogy a cég teljes neve jól láthatóan megjelenjen a kapuján és postaládáján; ha képviselni tudja a céget, ha (bejelentés nélkül) megjelenik a címén egy adóellenőr; ha tudja, mi a teendő a hatóságoktól érkező, gyakran pár napon belüli intézkedést megkívánó levelekkel; illetve, ha felelősséget (és, szükség esetén, kártérítést) vállal, ha a barátja cége véletlenül lemaradna egy határidőről, mert valamiért nem tudott időben továbbítani egy levelet. A fent felsoroltak miatt érdemesebb tehát tapasztalt székhelyszolgáltatóhoz fordulni – mint amilyen a Helpers is. Sokan gondolják, hogy a székhelyszolgáltatás egy székhelyhasználati engedély aláírásából áll, de ez messze nem fedi a kötelezettségeket.
A virtuális iroda alapból nem tartalmaz telefonos szolgáltatást. Ennek oka az, hogy itt elsősorban a hatóságok keresik a cégeket, ezt pedig mindig írott formában, levélben teszik – a leveleket pedig munkatársaink könnyven továbbíthatják a megfelelő címzettnek (többnyire a cég könyvelőjének). Ha ügyfelünknek arra van szüksége, hogy valaki felvegye a telefont a cég nevében, érdemes felvennie egy asszisztenst, aki mindig naprakész információval szolgálhat az érdeklődőknek.
Az alap székhely- és virtuális iroda szolgáltatásunk nem tartalmaz iroda- vagy tárgyalóhasználatot, de lehetőség van tárgyalóterem bérlésére vagy irodahasználatra is (az általunk ajánlott címek egy részén). Amennyiben ilyenre van igény akár azonnal, akár a későbbiekben, kollégáink segítenek ennek megfelelő székhelyt választani.
Először is, mi vagyunk az egyetlen szolgáltató Magyarországon, amely külföldi tulajdonban lévő vállalkozásokra szakosodott a kis- és középvállalkozási szektorban. Ügyfeleinknek rengeteg speciális igényük van: általában nem beszélnek magyarul, nem ismerik a helyi piacot, és nagyon sokat utaznak – ugyanakkor elvárják, hogy minden zökkenőmentesen és szakszerűen történjen a vállalkozásukban. A Magyarországon alapított cég gyakran egy nagyobb nemzetközi vállalkozás része, vagy olyan családi vállalkozás, mely teljesen új a számukra. Az ebben a piaci szegmensben szerzett 20 éves szakmai tapasztalatunk alapján szakértőként tudunk kiváló megoldásokat nyújtani.
Semmiképpen sem. Tulajdonképpen az induló és a kisvállalkozások tudják a legjobban kihasználni rugalmas üzleti megoldásainkat és az általunk kínált inkubációs lehetőségeket. Ahogy a cég növekszik, a cégen belül meglevő kompetenciákat és szaktudást külsős szakemberek és asszisztensek segítségével meg tudja támogatni vagy ki tudja egészíteni. A kezdeteknél azonban nagyon fontos, hogy az ügyvezető a tényleges üzleti tevékenységre összpontosíthassa a teljes figyelmét – ránk hagyva az adminisztráció és a napi ügyvitel terheit.
A vállalat neve, logója és mottója mind olyan jellemzők, amelyek megkülönböztetik a céget más vállalkozásoktól. Ezek védjegyként való bejegyzése megakadályozza, hogy más vállalatok lemásolják ezeket, és a cég ügyfelei is bízhatnak benne, hogy a védjegy mindig a már jól ismert minőséget takarja. A folyamat 6–12 hónapot is igénybe vehet, ám a védjegyet végül visszamenőleg fogják bejegyezni, a kérelem beadásának napjára. A védjegy bejegyzésével kapcsolatban ide kattintva talál további információt (angolul).
Egyes országok árubeviteli vámkezeléséhez, főleg ha EU-n kívüli szállításról van szó, külön dokumentumok kellhetnek, melyek egyike a kereskedelmi számla (avagy hitelesített számla). Ez a számla igazolja a tranzakciót, amely alapján az árut az országba kívánják hozni. Hogy a vámhatóság elfogadja, a számlát hitelesíttetni kell a Kereskedelmi és Iparkamarával.
A származási bizonyítvány igazolja, hogy az adott termékeket hol állították elő. Számos felhasználási lehetősége létezik, köztük az árubeviteli vámkezelés, pályázaton való részvétel, biztosítás vagy exporthitel finanszírozása. A Kereskedelmi és Iparkamara állíthatja ki többek között a kereskedelmi számla alapján.
Az Apostille a hitelesítés egyik nemzetközileg elismert módja. Ügyfeleinknek leggyakrabban akkor van rá szükségük, ha meghatalmazással akarnak céget alapítani Magyarországon anélkül, hogy ideutaznának, A szükséges hitelesítés módja azonban mindig az aláíró személy lakhelyétől és az adott dokumentum tervezett felhasználásától függ. Munkatársaink minden esetben egyedileg ellenőrzik, milyen típusú hitelesítésre van szükség egy ügy továbbviteléhez. Erről itt olvashat bővebben.
Magyarország tagja az Európai Uniónak és a schengeni övezetnek, ezzel pedig vízum nélküli beutazást tesz lehetővé számos európai országba. A megélhetési költségek Magyarországon jóval alacsonyabbak, mint Nyugat-Európában, miközben a stabil gazdasági környezet jó táptalaj az üzleti vállalkozások növekedésének, különösen a nagyvárosokban. Magyarország modern és biztonságos, így kiváló helyszín, ha valaki vállalkozásba kezdene vagy új otthont keres családja számára.
Különbséget kell tenni EU-s és nem EU-s országok állampolgárai között. Az EU-s állampolgárok 90 nap után regisztrációs kártyát tudnak igényelni, a harmadik országbelieknek pedig tartózkodási engedélyre van szüksége ahhoz, hogy életvitelszerűen Magyarországon tartózkodhasson.
Harmadik országbeli állampolgárok számára Magyarország különböző tartózkodási engedélyeket kínál, amelyek közül a megfelelő kiválasztása számos tényezőtől függ. Ezek közé tartozik a kérelmező állampolgársága, végzettsége, a tervezett munkakör, családtagok érkezésének szándéka, valamint az, hogy hosszú távra vagy végleges letelepedésre készül-e. Egy személyes konzultáció keretében szakértőink segítenek kiválasztani a legmegfelelőbb engedélyt, figyelembe véve az egyéni igényeket és körülményeket.
Az útlevélnek legalább 90 nappal hosszabb ideig kell érvényesnek lennie, mint az igényelt tartózkodási engedély időtartama. Ha az útlevél érvényessége hamarosan lejár, a kérelmezőnek még a kérelem benyújtása előtt gondoskodnia kell annak megújításáról, mivel a tartózkodási engedélyt nem állíthatják ki az útlevél érvényességi idején túl.
A legtöbb engedély esetében a megújítás iránti kérelmet legalább 45 nappal a lejárat előtt kell benyújtania. Annak érdekében, hogy minden szükséges dokumentum időben elkészüljön, érdemes legalább 3 hónappal a meglévő engedély lejárta előtt elkezdeni a hosszabbítással kapcsolatos folyamatot.
Igen, lehet. 2024-ben Magyarország bevezette az új vendégbefektetői tartózkodási engedélyt (közismert nevén aranyvízum), amely az EU legújabb és legvonzóbb befektetési célú bevándorlási programja lett. Legalább 500 000 euró összegnek megfelelő értékű lakóingatlan vásárlása esetén lehet tartózkodási engedélyt szerezni. A program ezen opciója 2025. január 1-től lesz elérhető. A program részleteiről bővebben itt olvashat.
Nem szükséges állandóan Magyarországon tartózkodni, hiszen egy üzletember gyakran utazhat más országokba üzleti érdekeltségei miatt. Ugyanakkor fontos, hogy a vállalat működése és az üzleti tervben meghatározott célok teljesítése indokolttá teheti a rendszeres jelenlétet. Ennek érdekében érdemes konzultálni szakértőinkkel, hogy biztosan ne kerüljön veszélybe az engedély meghosszabbítása.
Egy magyar cég ügyvezetői közül csak egy kaphat tartózkodási engedélyt külön munkavállalási engedély nélkül, ha aktívan részt vesz a cég működésében, és megfelelő képzettséggel vagy tapasztalattal rendelkezik. A további ügyvezetők esetében részletes indoklás szükséges magyarországi jelenlétük igazolására, és számukra munkavállalási engedély vagy más megfelelő engedély igényelhető, ha a feltételek teljesülnek.
A családegyesítés bizonyos tartózkodási engedélytípusok esetén lehetséges. Szakértőink segítenek megállapítani, hogy a kérelmező családtagjai jogosultak-e erre, valamint tájékoztatják az elérhető alternatívákról.
Aki családi vízumot vagy családtagnak járó vízumot kér, az gyakran olyan tartózkodási engedélyre gondol, amely lehetővé teszi a családtagok számára, hogy a fő kérelmezővel együtt éljenek Magyarországon. Ennek az eljárásnak a legismertebb formája az úgynevezett „családegyesítés”, ahol a kérelmező házastársa és kiskorú (18 év alatti) gyermekei a fő kérelmező tartózkodási engedélye alapján kérhetnek tartózkodási engedélyt.
A családegyesítés révén Magyarországon tartózkodó házastárs munkát találhat, majd a pozíció és szakképzettség függvényében egyszerűen igényelhet munkavállalást engedélyező tartózkodási engedélyt.
TAJ kártyát harmadik országbeli állampolgár akkor igényelhet, ha magyar munkáltatóval munkaviszonyt létesít, vagy ügyvezetőként bért vesz ki a cégéből. A kérelem a tartózkodási engedély megszerzése után indítható. Érvényes TAJ számmal teljes körű egészségügyi ellátásra jogosult, hasonlóan egy magyar állampolgárhoz. A kártya érvényessége a tartózkodási engedélyhez kötött, ezért annak hosszabbítása szükséges.
Magyarország tagja az Európai Uniónak és a schengeni övezetnek, ezzel pedig vízum nélküli beutazást tesz lehetővé számos európai országba. A megélhetési költségek Magyarországon jóval alacsonyabbak, mint Nyugat-Európában, miközben a stabil gazdasági környezet jó táptalaj az üzleti vállalkozások növekedésének, különösen a nagyvárosokban. Magyarország modern és biztonságos, így kiváló helyszín, ha valaki vállalkozásba kezdene vagy új otthont keres családja számára.
Meghívólevelet akkor tudunk adni ügyfeleinknek, ha megrendelik valamelyik ezt tartalmazó szolgáltatáscsomagunkat. Mivel a meghívólevél fő feladata, hogy leírja a Helpers és a meghívott közötti üzleti kapcsolatot, csak olyan személyek részére tudjuk kiállítani, akik számára fizetett szolgáltatást nyújtunk.
Cégenként egy ügyvezető kaphat tartózkodási engedélyt külön munkavállalási engedély nélkül, ha aktív szerepet tölt be a vállalat működésében, és rendelkezik a szükséges képzettséggel vagy gyakorlattal. A többi ügyvezetőnek már munkavállalási engedélyre is szüksége lesz, hogy a cégnél dolgozhasson, VAGY a cégnek legalább öt magyar alkalmazottat kell foglalkoztatnia minden újabb ügyvezető után. A további ügyvezető számára a munkavállalási engedély megszerzése nem jelent problémát, ha rendelkezik a vállalat számára értéket képviselő képesítéssel, és a munkavállalási engedély az üzleti célú engedélyhez hasonló típusú tartózkodási engedély. Tanácsadóink minden ügyfelünknek segítenek megtalálni azt a megoldást, ami mind személyes, mind üzleti céljaiknak megfelel.
Várhatóan 2025-ben válik elérhetővé a vendégbefektetői programban az ingatlanvételi lehetőség, de addig az ingatlan birtoklása önmagában nem jogosítja fel a harmadik országbelieket a magyarországi tartózkodásra. Aki ennek ellenére ingatlanvásárlás révén szeretne tartózkodási engedélyhez jutni, ezt megteheti üzleti tevékenység formájában, ha alapít egy ingatlankezelő céget, és ezen keresztül vásárolja meg a kiválasztott ingatlant. Alternatívaként már most is él a vendégbefektetői program másik opciója, amelynek a lényege, hogy ingatlanalapba történik a befektetés (nem pedig közvetlenül lakóingatlanokba). Mindkét megoldás biztonságos és a Helpers mindkettőben rutinosan nyújt támogatást.
Nyilvánvaló, hogy egy üzletembernek olykor sokat kell utaznia, különösen, ha más országokban is vannak érdekeltségei. Ugyanakkor érdemes észben tartani, hogy a cég működése, illetve az üzleti tervben vázoltak megkövetelhetik, hogy az ügyvezető gyakran és esetleg sok időt töltsön Magyarországon. Ezzel összhangban a legtöbb magyar tartózkodási engedély előírja, legalább mennyi időt kell Magyarországon tartózkodni ahhoz, hogy később az engedélyt meg lehessen hosszabbítani. Tanácsadóink részletes tájékoztatást adnak erről, hogy ügyfeleink véletlenül se tegyék kockára engedélyük meghosszabbításának lehetőségét.
Egy impozáns iroda lehetővé teszi, hogy ügyfelünk már az induláskor találkozzon vevőivel, partnereivel, és képviselje vállalkozását. Mivel egy induló vállalkozásnak vagy egy sokat utazó ügyvezetőnek általában nincs igénye nagyobb méretű, állandó irodára, a Helpers számos rugalmas konstrukciót ajánl ezen a téren is.
Külföldi ügyfelek esetében ajánlott lehet az irodabérlés, mert mind a bankok, mind a hatóságok felé elkötelezettséget és stabilitást képvisel. Erre a célra azonban kiválóan megfelelhet egy reprezentatív coworking irodában egyetlen munkaállomás is, vagy egy miniiroda tárgyalóhasználattal.
Első lépésként érdemes felmérni, hogy a leendő munkavállaló állampolgársága, végzettsége, a betöltendő pozíció, valamint a tervezett fizetés alapján milyen típusú tartózkodási engedélyre jogosult. Ezt követően el kell kezdeni a kérelemhez szükséges dokumentumok begyűjtését és előkészítését. Kiemelten fontos a munkavállaló végzettségét igazoló dokumentumok (pl. érettségi bizonyítvány, diploma) hiteles magyar fordítása, illetve a munkáltató által kitöltendő és aláírandó dokumentumok pontos összeállítása.
A folyamat lépéseinek részletezéséhez és az adminisztráció gördülékeny lebonyolításához javasolt egy tapasztalt bevándorlási szakértővel konzultálni. Így biztosítható, hogy a kérelem megfelel minden jogszabályi követelménynek, és pozitív elbírálásra kerül.
A munkavállaláson alapuló tartózkodási engedélyek típusa a leendő munkavállaló képzettségétől, a betöltendő pozíció jellegétől, a várható fizetéstől és egyéb körülményektől függ. Az egyes engedélytípusok eltérő jogosultsági feltételeket támasztanak, ezért fontos a megfelelő engedély kiválasztása.
Amennyiben nem biztos abban, hogy melyik engedély felel meg leginkább a jövőbeni munkavállalónak, javasoljuk, hogy tekintse át fentebb az engedélytípusokról szóló rövid összefoglalónkat, vagy foglaljon konzultációt szakértőink egyikével.
A korlátozás nélkül felhasználható munkavállalási engedély olyan tartózkodási engedélyt jelent, amely lehetővé teszi, hogy ott dolgozzon, ahol akar, vagyis új engedély igénylése nélkül válthat munkahelyet. A magyar munkavállalási engedélyek azonban nem ilyenek; ezek foglalkoztatóhoz kötöttek, így a munkahelyváltáshoz új kérelmet kell benyújtani.
Az egyetlen olyan, munkavállaláson alapuló tartózkodási engedély, amely új tartózkodási engedély iránti kérelem benyújtása nélkül lehetővé teszi a munkahelyváltást, az az EU Kék Kártya, de az csak 1 év eltelte után lehetséges. Egyébként pedig ez a lehetőség csak a huzamos tartózkodási jogosultsággal rendelkezők vagy vendégbefektetők számára elérhető.
A tartózkodási engedély megszerzését követően az alkalmazott foglalkoztatásához szükség lesz adóazonosító jelre, valamint TAJ-számra. Emellett a foglalkoztatást be kell jelenteni az Idegenrendészet felé, amit az Enter Hungary online felületén kell megtenni az engedély kiállítását követő öt napon belül. A foglalkoztatót érintő bejelentési kötelezettségekről és az adminisztráció részleteiről szakértőinktől kaphat pontos tájékoztatást.
A megújítás lehetősége a tartózkodási engedély típusától függ. A kedvezőbb típusú engedélyek, például a Magyar Kártya, az EU Kék Kártya vagy a Nemzeti Kártya meghosszabbíthatók. Ugyanakkor a foglalkoztatási célú tartózkodási engedély három év után nem hosszabbítható meg. Ez azonban nem jelent problémát, mert a három év leteltével az engedély újbóli kiadását Magyarországról is kérelmezni lehet, amely lényegében új igénylésnek minősül.
Fontos, hogy a hosszabbítási kérelmet legalább 45 nappal a jelenlegi engedély lejárata előtt be kell nyújtani. Annak érdekében, hogy minden dokumentum időben elkészüljön, javasoljuk, hogy a munkavállaló már három hónappal korábban kezdje el az iratok összegyűjtését.
A „régi” munkavállalási célú tartózkodási engedélyek alatt a 2024 előtt kiadott engedélyeket értjük. Ezek meghosszabbíthatók, feltéve, hogy a foglalkoztatás feltételei továbbra is fennállnak. A megújításhoz azonban már az új engedélytípusok egyikét kell kérelmezni, amelyet az állampolgárság, a végzettség, a betöltött pozíció és a fizetés alapján kell kiválasztani. A legmegfelelőbb engedély típusának meghatározásában szakértői segítség igénybevételét javasoljuk a gördülékeny folyamat érdekében.
Amennyiben már kiválasztotta a megfelelő harmadik országbeli jelöltet, szakértőink minden lépésben támogatást nyújtanak. Segítünk meghatározni, hogy a jelölt melyik engedélytípusra jogosult, összeállítjuk a szükséges dokumentumokat, és gondoskodunk a hiteles magyar fordításokról. A kérelmezési folyamatot az engedély megszerzéséig végig követjük, így biztosítva a gördülékeny ügyintézést.
A sikeres engedélyezést követően az adóazonosító jel és TAJ szám igénylésében is asszisztenciát nyújtunk, továbbá segítünk a családtagok tartózkodási engedélyének ügyintézésében, valamint egyéb HR-szolgáltatások biztosításában is.
A magyar útlevél a világ 10 legjobb útlevele közé tartozik, és a világ több mint 180 országába biztosít vízummentes beutazást. Magyar állampolgárként az EU területén bárhol élhet és dolgozhat.
A gyorsított honosítási eljárás arra vonatkozik, amikor valaki a szokásos eljáráshoz képest gyorsabban szerez magyar állampolgárságot és útlevelet. Egyes esetekben kedvezményes, máskor egyszerűsített honosításként is szokás hivatkozni rá. A honosítás a szokásos eljárás keretében legalább nyolc évet vesz igénybe. Ugyanakkor magyar állampolgárok közvetlen hozzátartozói, valamint a magyar felmenőkkel rendelkezők, illetve néhány további csoport tagjai jogosultak lehetnek a magyar állampolgárság gyorsított megszerzésére. Ha szeretne többet is megtudni az eljárásról, lépjen velünk kapcsolatba! Örömmel utánajárunk, Ön is jogosult-e az egyszerűsített eljárásra, vagy töltse ki at online tesztünket most!
Azok a külföldiek, akiknek a házastársa vagy gyermekei magyar állampolgárok, vagy akik Magyarország területén születtek, a megszokottnál hamarabb is magyar állampolgársághoz juthatnak. Azok, akiknek a felmenői magyarok, kérelmezhetnek az egyszerűsített honosítási eljárás keretein belül. Ha úgy véli, Ön is jogosult lehet, lépjen kapcsolatba szakértőinkkel!
Ez attól függ, milyen alapon kérelmezi a magyar állampolgárságot. A szokásos eljárásban jelentkezőknek (akik legalább nyolc éve rendelkeznek magyarországi lakcímmel) le kell tenniük egy állampolgársági vizsgát magyar nyelven. Ez komoly felkészülést igényel. Az egyszerűsített honosítási eljárásban jelentkezőknek (akik magyar felmenőikre hivatkoznak) elegendő, ha az ügyintézővel röviden el tudnak beszélgetni magyarul. A Helpers mindkét esetben szívesen segít jelenlegi tudásszintje felmérésében, illetve az állampolgárság megszerzéséhez szükséges nyelvismeret és egyéb tudnivalók elsajátításában.
A programra 2024. július 1. óta lehet jelentkezni. A hat hónapig érvényes vendégbefektetői vízum ettől a dátumtól fogva igényelhető; ez az első lépés a 10 évre szóló vendégbefektetői tartózkodási engedély megszerzése felé. Az első engedélyezett ingatlanalap jóváhagyására október végéig várni kellett, de mostanra már nem csak a beutazáshoz szükséges vízum kérelmezése elérhető, hanem a befektetést is meg lehet tenni és ezt követően be lehet adni a tartózkodási engedély iránti kérelmet is.
A befektetést legalább 5 évig fenn kell tartani. 5 év után lehetőség van feloldani a lekötött összeget, amennyiben azonban a befektető szeretné meghosszabbítani tartózkodási engedélyét, úgy a hosszabbítás időpontja előtt ugyanilyen típusú és értékű befektetést kell vásárolnia.
Az aranyvízummal rendelkező befektetőkre nem vonatkozik minimális tartózkodási követelmény. Míg más tartózkodási engedélyek esetében legalább az idő felét Magyarországon kell tölteni, a vendégbefektetői engedély akkor is megújítható, ha a kérelmező nem tartózkodik Magyarországon életvitelszerűen.
A magyar tartózkodási engedéllyel rendelkezők maximum 90 napig vízummentesen utazhatnak a Schengeni övezet minden országába.
A magyar aranyvízum nem biztosít állampolgárságot. Ehelyett a program 10+10 éves magyarországi tartózkodási jogot biztosít a befektetőknek. A hagyományos honosítási eljárásban 8 évig kell, hogy magyar lakcímkártyája legyen a kérelmezőnek, bár egyéb tényezők lerövidíthetik a várakozási időt.
Mivel a Helpers nem ingatlanügynökség, számunkra kizárólag az a fontos, hogy az ügyfelünk igényeinek megfelelő legjobb megoldást találjuk meg (és nem az, hogy egy adott ingatlant eladjunk), ezért örömmel segítünk megtalálni a lehető legjobb megoldást!
Ha a befektető nem az Európai Unió állampolgára, az ingatlansásárláshoz engedélyre van szüksége, de a szolgáltatás részeként mi ezt is beszerezzük! További információt itt talál (angolul).
Több szempontot is figyelembe kell venni, például az adózást, de minden lehetőség esetében segítünk kiszámolni a költségeket. A befektető vásárolhat ingatlant magánszemélyként, létesíthet magyarországi holdingvállalatot, vagy (ha az adott ingatlan egy vállalat tulajdonában van) megvásárolhatja a jelenlegi tulajdonos vállalatot. Az ingatlanvásárlás célját (pl. üzleti tevékenység, tartózkodási engedély, saját lakás, stb.) is figyelembe véve segítünk megtalálni a megfelelő konstrukciót.
Természetesen szívesen segítünk ebben: mind a hosszú távú, mind pedig a rövid távú bérbeadáshoz bevétel- és költségbecslést készítünk, hogy ügyfelünk megalapozott döntést hozhasson.
Hétfő – Péntek
9:00 – 17:00
Helpers Hungary Kft.
Budapart Gate
Dombóvári út 27.
Budapest, 1117 Hungary
Irodánk a 2. emeleten található, és az „A” bejárat felől érhető el.