Gyakran ismételt kérdések

Üzleti szolgáltatások

Cégalapítás

A cégkapu egy webes felület, ahol a vállalat számára érkező hivatalos elektronikus levelek mindig elérhetők. Olyan, mint a székhely digitális változata, és ennek megfelelően a regisztráció is szintén kötelező. Egyelőre csak a NAV küldi ide az üzeneteket, de a portált használó hivatalok köre a jövőben bővülni fog. Ha a cége könyvelését a Helpers végzi, a cégkapu-regisztrációról is gondoskodunk, hiszen a vállalat könyvelőjének lehetséges meghatalmazást adni a hivatalos levelekhez való hozzáférésre, és ez az adóhihvataltól érkező levelekre különösen igaz. További információ itt érhető el (angolul).
Ha a székhely- és postaszolgáltatással együtt a könyvelési szolgáltatást is a Helperstől rendeli meg, biztos lehet benne, hogy minden hivatalos megkeresés időben eléri a cégét és a könyvelőjét, és a cég soha nem mulaszt el semmilyen fontos ügyviteli határidőt.
A bejegyzés után a cég azonnal megkapja EU-s adószámát és helyi adószámát – nincs szükség semmilyen további papírmunkára! Minden magyar vállalat automatikusan jogosult az adószámra, ezért nem kell kérelmet benyújtani. A cég bejegyzése után máris használhatja az új EU-s adószámot a tevékenységéhez
Bármilyen magyarországi vagy külföldi vállalkozás mellé alapíthat leányvállalatot. Ebben az esetben a következőkre lesz szükség:
  • cégbejegyzési dokumentum, mely tartalmazza az anyavállalat nevét, székhelyének címét, cégjegyzékszámát és az ügyvezető(k) nevét – ezt a dokumentumot a magyar konzulátusnak hitelesítenie kell, és le kell fordíttatni magyarra (az utóbbiban szívesen segítünk).
  • az anyavállalat ügyvezetőjének adatai (születési hely és idő, anyja neve, lakcím)
  • az anyavállalat ügyvezetőjének meghatalmazása (amennyiben nem tud Budapestre utazni) – amint minden adatot megkaptunk, elkészítjük a dokumentumot és elküldjük Önnek. Ezt a dokumentumot is hitelesítenie kell a magyar konzulátusnak.
  • meghatalmazás a magyar leányvállalat ügyvezetőjétől (és valamennyi részvényesétől) – ezt a dokumentumot is hitelesítenie kell a magyar konzulátusnak.
A céget meghatalmazás alapján is megalapíthatja (melyet a magyar konzulátus tanúsítvánnyal vagy hitelesítéssel igazol), és mi a jelenléte nélkül is be tudjuk jegyezni a cégét. A cég ügyvezető igazgatójának azonban legalább egy napra Budapestre kell utaznia, hogy bankszámlát nyisson a cég számára. A másik lehetőség az, hogy 3-4 munkanapra Magyarországra utazik, és ez idő alatt minden szükséges ügyet el tud intézni.
A magyarországi cégalapítás egyik előnye, hogy az alaptőkét nem kötelező befizetni a cég bankszámlájára, és a bejegyzés után a tőke 100%-át azonnal a céggel kapcsolatos kiadásokra lehet fordítani. Az alaptőke mértéke jelenleg 3.000.000 forint. Egy példa: a cégalapítás utáni költségeket (pl. könyvelési szolgáltatások, székhelyszolgáltatás költségeit) le lehet vonni az alaptőkéből, így egy ellenőrzés során (ami az első hónapokban elég gyakori a külföldi tulajdonban lévő vállalatok esetében) az adóhatóság nem vizsgálja, hol van az alaptőke. Ha viszont az alaptőkét a cég nem költi el az ellenőrzés időpontjáig (valamilyen induló kiadásra vagy egyéb elszámolható költségre, pl. bérekre vagy irodai/anyagköltségre), az alaptőke meglétét készpénzben vagy bankszámlára elhelyezve kell igazolni.
Igen, igaz. A Helpers ebben teljes körű segítséget nyújt. Magyarországon a cégalapítás gyorsabb, mint az Európai Unióban bárhol: a szükséges dokumentumok aláírásától számítva mindössze 24-48 órát vesz igénybe. Az áfaregisztráció szintén azonnali, így egy magyar vállalat rögtön megkezdheti a működést. Mivel a társasági adó alig 10%, ennek az előnyeit is az első pillanattól élvezheti.

Könyvelés és adótanácsadás

  • számlák és banki kivonatok leadása a könyvelőnek: minden hónap 5-éig
  • táppénzek, fizetések és jutalmak bejelentése: minden hónap 1-éig
  • a vállalat működésével kapcsolatos bármilyen változás bejelentése (tulajdonos változása, a tulajdonos vagy az ügyvezető adatai, a bankszámlaszám, a tevékenységi kör, az alkalmazottak stb. tekintetében bekövetkezett bármilyen változás): öt munkanapon belül
  • üzleti év zárása / éves beszámolók benyújtása: május 31. az előző üzleti évre vonatkozóan
  • áfabevallás és áfafizetés: minden hónap 20-án az előző hónapra vagy negyedévre vonatkozóan (attól függően, hogy a vállalatnak milyen gyakorisággal kell áfát bevallania)
  • személyi jövedelemadó és társadalombiztosítási járulékok: minden hónap 12-én az előző hónapra vonatkozóan
  • társaságiadó-előleg: negyedévente, azaz január, április, július és október 20-án négy egyenlő részletben, az előző lezárt üzleti év alapján számítva
  • helyi iparűzési adó előlege: évente kétszer, március és szeptember 15-ig
Magyarországon az üzleti vállalkozásoknak a következő adókat kell megfizetniük:
  • helyi iparűzési adó: a nettó árbevétel (vagyis a bevétel, melyből a közvetlen költségek, például a továbbadott áruk vagy szolgáltatások költségeinek) 2%-a.
  • társasági adó (más néven nyereségadó): 9%; a kiadások, vagyis az összes közvetlen és általános költségek levonása utáni összegre érvényes.
  • osztalékadó: az adózás utáni eredmény elhelyezhető eredménytartalékba, vagy osztalékként kifizethető a részvényeseknek/tulajdonosoknak; az osztalékadó mértéke Magyarországon 15%, valamint 14%-os egészségbiztosítási járulékot is kell fizetni, melynek maximális összege 450.000 Ft – ez azonban csak magyar állandó lakosokra vonatkozik; nem állandó lakosok esetében a Magyarország és az adott ország között megkötött speciális megállapodásokat kell figyelembe venni.
  • áfa (bizonyos országokban egyszerűen forgalmi adónak nevezik), melynek mértéke 27%; ha valaki pl. vásárol valamit egy boltban, ez az adó már eleve megjelenik az árakban. Csak akkor számíthat fel áfát, ha a vásárlója magánszemély (lakossági fogyasztó) vagy olyan vállalati, EU-s országban működő ügyfél, aki nem jelentkezett be az áfa alá, vagyis ha az Ön cége nemzetközi kereskedelmet folytat, nem számíthat fel áfát.
Az áfa általános forgalmi adót jelent. Magyarországon az áfakulcs jelenleg 27%, és ha valaki pl. vásárol valamit egy boltban, ez az adó már eleve megjelenik az árakban, ezért nem kell minden esetben számolgatni, mi a teljes ára egy adott terméknek. Amikor céget alapít Magyarországon (melyhez azonnal megkapja az EU-s adószámot is), és kiállítja a számlákat az ügyfeleinek, csak akkor számíthat fel áfát, ha a vásárlója magánszemély (lakossági fogyasztó) vagy olyan vállalati, EU-s országban működő ügyfél, aki nem jelentkezett be az áfa alá. Ha azonban az Ön cége nemzetközi kereskedelmet folytat, nem számíthat fel áfát.
A vevőknek/ügyfeleknek csak engedéllyel rendelkező számlázó programban (ajánlott) vagy hivatalos számlatömbben lehet számlát kiállítani. Az Excel fájlban, külföldi számlázó programban vagy más módon kiállított számlák nem fogadhatók el Magyarországon. Javasoljuk, hogy mindenképpen vásárolja meg valamelyik számlázó program licencét (a díj kb. 140 euró/év), és a segítségünkkel tanulja meg a használatát. Így olyan számlákat tud kiállítani magyar és angol nyelven is, akár pdf formátumban is, melyek teljes mértékben megfelelnek a szabályoknak.
Magyarországon minden vállalat az alapítás napjától kezdődően köteles könyvelést vezetni, amiben leghatékonyabban egy erre jogosult helyi könyvelővel vagy könyvelőcég lehet a segítségére. Tudjuk, hogy bizonyos országok ebben a tekintetben sokkal rugalmasabbak és megengedőbbek, ezért a célunk az, hogy valamennyi ügyfelünk tisztában legyen a kötelezettségeivel, amikor Magyarországon alapít vállalatot, és (a segítségünkkel) a jogszabályoknak megfelelő módon végezze üzleti tevékenységét.

Székhelyszolgáltatás

Magyarországon a bejegyzett székhely a vállalat hivatalos címe. A hatóságok ezen a címen keresik a céget, ezért nagyon fontos, hogy az ide érkező üzeneteket tapasztalt szakemberek kezeljék. Célszerű, ha a székhely egy vállalat teljes fennállása alatt ugyanaz marad, miközben könnyen lehet, hogy az iroda vagy az üzlet többször is új helyszínre költözik, ahogy bővül a vállalkozás. A Helpers virtuálisiroda-szolgáltatóként gondoskodik róla, hogy minden, a hatóságok vagy az üzelti partnerek által a vállalat bejegyzett székhelyére küldött levél időben eljusson a megfelelő személyhez, legyen az akár a könyvelő, akár az ügyvezető.
A virtuális iroda egy olyan szolgáltatás, amely hivatalosan a vállalat rendelkezésére bocsát egy valós címet, amit azontúl a saját székhelyeként használhat, és ahol felkészült személyzet várja egész nap a cég számára érkező postai küldeményeket és hivatalos megkereséseket. A virtuális iroda az egyszerű levéltovábbításon felül adminisztratív asszisztenciát is biztosít: a leveleket felbontjuk, megállapítjuk, melyiket hova kell továbbküldeni, biztonságos módon megszabadulunk a levélszeméttől, és csak akkor küldünk e-mailt, ha valami ügyvezetői döntést igényel; ilyenkor rövid, angol nyelvű összefoglalót is mellékelünk. Így az ügyvezetőnek csak azokkal az ügyekkel kell személyesen is foglalkoznia, amelyek ezt megkívánják.
Megteheti, de csak akkor, ha a barátja gondoskodik róla, hogy a cég teljes neve jól láthatóan megjelenjen a kapuján és postaládáján; ha képviselni tudja a céget, ha (bejelentés nélkül) megjelenik a címén egy adóellenőr; ha tudja, mi a teendő a hatóságoktól érkező, gyakran pár napon belüli intézkedést megkívánó levelekkel; illetve, ha felelősséget (és, szükség esetén, kártérítést) vállal, ha véletlenül lemaradna egy határidőről, mert valamiért nem tudott időben továbbítani egy levelet. A fent felsoroltak miatt érdemesebb tehát tapasztalt székhelyszolgáltatóhoz fordulni – mint amilyen a Helpers is.
A sürgős üzeneteket két munkanapon belül továbbítjuk (szkennelve), a többit pedig heti rendszerességgel. Ugyanakkor megeshet, hogy hetekig-hónapokig nem kap levelet – például a könyveléshez kapcsolódó leveleket közvetlenül a könyvelőnek fogjuk továbbítani, főleg, ha ezek magyarul vannak.
Nem, a virtuális iroda nem tartalmaz telefonos szolgáltatást. Ennek oka az, hogy itt elsősorban a hatóságok keresik a cégeket, ezt pedig mindig írott formában, levélben teszik – a leveleket pedig munkatársaink könnyven továbbíthatják a megfelelő címzettnek (többnyire a cég könyvelőjének). Ha arra van szüksége, hogy valaki felvegye a telefont az Ön vagy vállalkozása nevében, érdemes felvennie egy asszisztenst, aki mindig naprakész információval szolgálhat az érdeklődőknek.

Üzleti terv

Ugyan Magyarország rendkívül kedvező feltételeket biztosít a cégalapításhoz, ésszerű elvárásokkal, melyeket viszonylag egyszerű teljesíteni, fontos, hogy az üzleti terv megfelelő legyen. Ha a magyarországi üzleti tevékenységére alapozva akar tartózkodási engedélyt szerezni vagy hosszabbítani, a hatóságok alaposan meg fogják vizsgálni a benyújtott tervet. A tervhez a benne szereplő állításokat alátámasztó dokumentumokat is csatolni kell, melyekből látszik, hogy az elképzelés reális, megfelel az előírásoknak, és jó esélye van rá, hogy sikeres legyen. Ha azt akarja, hogy üzleti terve biztosan megfeleljen a hatóságok elvárásainak, érdemes segítséget kérni egy helyi szakértőtől.
Ha nem sürgeti az idő, javasoljuk, hogy szánjon néhány hónapot (a segítségünkkel) a piackutatásra – amint kialakult az alapvető üzleti elképzelése, megvizsgáljuk annak realitását, és tanácsot adunk a megvalósításához. Így biztosítani tudjuk, hogy az üzleti terv a lehető legmegfelelőbb legyen az Ön számára. Ha azonnal szeretné megkezdeni az üzleti tevékenységet, segítünk Önnek üzleti lehetőségeket felkutatni, pl. egy helyi vállalkozást, mely már együttműködik néhány helyi partnerrel. (Ezzel jogosulttá válik a tartózkodási engedélyre.) Az ilyen megoldáshoz általában 80-200 ezer eurós befektetésre van szükség, ami költségesebb, mint egy új cég megalapítása, ugyanakkor kevésbé kockázatos, mint a semmiből elindulni.
Az üzleti elképzelésnek vagy ötletnek általában Öntől kell származnia. Önnek kell úgy megterveznie üzleti tevékenységét, hogy eredményesen végezhesse a munkáját és ehhez minden szükséges erőforrás a rendelkezésre álljon, ellenkező esetben előfordulhat, hogy az üzleti tervben irreális előrejelzéseket fogalmazunk meg. Ugyanakkor természetesen segítséget nyújtunk az alapvető üzleti elképzelés pontosításához, a szükséges információk, kapcsolatok, partnerek, alkalmazottak és egyéb erőforrások összegyűjtéséhez, és az olyan helyi szaktudás feltérképezéséhez, melynek segítségével az ötletből konkrét üzleti terv lesz.
Az üzleti terv a tartózkodásiengedély-kérelem kötelező része, melynek (pontos piaci információk, pénzügyi számítások és az ezeket alátámasztó dokumentumok alapján) a következőket kell bemutatnia:
  • a vállalat életképes, a tervei reálisak
  • az ügyvezető (vagyis a kérelmező) képes sikeresen működtetni a vállalkozást
  • a cég működtetéséhez a kérelmezőnek folyamatosan jelen kell lennie Magyarországon
  • a cég elég profitot fog termelni ahhoz, hogy fenntartsa folyamatos működését, valamint fedezze a kérelmező (és, amennyiben vannak, a családtagjainak) megélhetési költségeit
Amikor árajánlatot készítünk az üzleti tervhez, figyelembe vesszük az ügyvezetőtől kapott információ mennyiségét és minőségét, valamint a jó minőségű üzleti terv elkészítéséhez szükséges piackutatás mennyiségét. Ha az üzleti terv nem megfelelő piackutatáson alapul, és a benne lévő adatok/feltételezések nem reálisak, ez kockáztatja a kérelem sikerét; ezenkívül nagyon nehéz lesz megvalósítani az ilyen üzleti tervet, ami gondot fog okozni a tartózkodási engedély meghosszabításakor. Ezért csak abban az esetben vállaljuk az üzleti terv elkészítését, és csak akkor vállalunk felelősséget azért, hogy a konzulátus vagy a bevándorlási hivatal el is fogadja a tervet, ha vagy a kérelmező, vagy pedig a Helpers elvégezte a szükséges kutatást.

Vállalkozástámogatás

Vannak olyan vállalatok, melyek csak néhány hónapig használják az üzleti inkubációs szolgáltatásunkat, aztán önállóan folytatják tevékenységüket. Másokkal gyümölcsöző üzleti kapcsolat alakul ki, és évekig is igénybe veszik a szolgáltatásainkat – így az ügyvezető szabadon utazgathat és végezheti nemzetközi szintű feladatait, s közben nem kell aggódnia magyarországi vállalata miatt. Ez nagyrészt az üzleti célokon és a személyes preferenciákon múlik.
Semmiképpen sem. Tulajdonképpen éppen az induló és a kisvállalkozások tudják a legjobban kihasználni rugalmas üzleti megoldásainkat és az általunk kínált inkubációs lehetőségeket. Amint a cég már eredményesen működik és növekszik, belső szerkezetét, minden szempontból megfelelő szakemberek és asszisztensek segítségével, már egyedül is képes kezelni. A kezdeteknél azonban nagyon fontos, hogy az ügyvezető a tényleges üzleti tevékenységre összpontosíthassa a teljes figyelmét – ránk hagyva az adminisztráció és a napi ügyvitel terheit.
Először is, mi vagyunk az egyetlen szolgáltató Magyarországon, amely külföldi tulajdonban lévő vállalkozásokra szakosodott a kis- és középválalkozási szektorban. Ügyfeleinknek rengeteg speciális igényük van: általában nem beszélnek magyarul, nem ismerik a helyi piacot, és nagyon sokat utaznak – ugyanakkor elvárják, hogy minden zökkenőmentesen és szakszerűen történjen a vállalkozásukban. A Magyarországon alapított cég gyakran egy nagyobb nemzetközi vállalkozás része, vagy olyan családi vállalkozás, mely teljesen új a számukra. Az ebben a piaci szegmensben szerzett 10 éves szakmai tapasztalatunk alapján szakértőként tudunk kiváló megoldásokat nyújtani Önnek.

Humán errőforrás és toborzás

Természetesen folyamatosan együtt dolgozunk Önnel, az álláshirdetés megfogalmazásától a szerződéses feltételek megtárgyalásán át egészen a munkaszerződés megírásáig és aláírásáig. Tájékoztatást adunk a vonatkozó magyar munkajogi szabályokról is, hogy pontosan ismerje a jogait és kötelezettségeit. Ha cége könyvelését is a Helpers végzi, könyvelőink elvégzik a havi bérszámfejtési munkát is, és még a munkatárs felvétele előtt kiszámítják a fizetendő bérköltségeket, adókat és járulékokat, hogy ne érje semmilyen meglepetés.
Ez az ügyfeleink egyik tipikus problémája. Ennek ellenére nincs oka aggodalomra, mert sokféle megoldást tudunk nyújtani Önnek! Először is, biztosítani tudunk egy olyan irodai megoldást, ahol alkalmazottja megkapja a munkájához szükséges támogatást és infrastruktúrát. Másodszor, gyakran saját munkatársaink (vagy ha szükséges, a Helpers vezetői) gondoskodnak róla, hogy csapata, legyen bármilyen kicsi, mindig a lehető legjobban végezze a munkáját, és eleget tegyen az elvárásoknak.
Ez nagyrészt attól függ, hogy milyen állást szeretne betölteni. Előfordult már például, hogy mindössze egy-két nap alatt találtunk egy angolul beszélő személyi asszisztenst vagy vállalati ügyintézőt. Kiterjedt hálózati kapcsolataink segítségével sokszor nagyon rövid időn belül tudunk megfelelő munkatársat találni. Ha azonban valamilyen speciális szakterületre keres alkalmazottat, vagy a szükséges szaktudás nagyon keresett a piacon, az átfutási idő jelentősen hosszabb is lehet – ilyen esetekben általában tudunk valamelyen átmeneti megoldást találni, miközben természetesen folytatjuk a keresést.

Honlapkészítés és arculattervezés

Szolgáltatáscsomagunk ára tartalmazza az első évi domainregisztráció és tárhely költségeit. Ezeket évente meg kell újítani; ennek ára évente 50 euró lesz.
A weboldal létrehozásakor összeállítunk egy rövid céges bemutatkozást, valamint a vállalat elérhetőségeit is feltüntetjük. Kiegészítő szolgáltatásként további szöveget is írhatunk honlapjára, pl. termékleírásokat, részletes bemutatkozást, gyakran ismételt kérdéseket, stb. Ugyanakkor a szövegeket akár több nyelvre is lefordíthatjuk, hogy a tartalom külföldi ügyfelei számára is hozzáférhető legyen. Természetesen az egyszerűen kezelhető WordPress kezelőfelület segítségével Ön is könnyedén szerkesztheti, mi jelenik meg a weboldalán.
A tervezés előtt egyeztetünk Önnel arról, mik az elképzelései – milyen színt, stílust és üzenetet szeretne megjeleníteni –, és megbeszéljük, ezek hogyan illeszkednek cége arculatához. A logó- és névjegykártyaterveket ezek alapján készítjük majd el, ráadásul véglegesítés előtt kérhet változtatásokat, így a végeredmény egész biztosan megfelel majd az elvárásainak.

Fordítóiroda

Fordítóink a MemoQ technológiai megoldásait használják. A MemoQ fejlesztői rendszeresen segítik munkánkat tréningekkel, támogatással, valamint bonyolultabb munkák (pl. soknyelvű webportálok) esetében a projekttervezésben is részt vállalnak. Az online MemoQ-felület használata lehetővé teszi számunkra, hogy garantáljuk a konzisztenciát és elkerüljük az elírásokat, hogy rövid határidő vagy terjedelmesebb szöveg fordításakor egyszerre több fordító is dolgozhasson egy adott szövegen átfedés nélkül, valamint hogy az árazáshoz statisztikai elemzést készíthessünk az ismétlődések felmérése érdekében.
A fordítási munka nem fejeződik be azzal, hogy a fordító végzett a szöveggel. Ezután anyanyelvi lektor ellenőrzi a fordítást stílus és hangvétel szempontjából, majd szükség esetén szaklektor bizonyosodik meg a szakkifejezések helyes használatáról, végül pedig (ha például publikációra készülő szövegről van szó) még egy fordító ellenőrzi, hogy minden név, szám és egyéb adat megegyezik-e a forrásszövegben találhatóval és nem kerültek-e a fordításba hibák vagy elírások.
A fordítási szolgáltatás ára nem csupán magát a fordítást fedi le, hanem az ezt lehetővé tevő teljes folyamatot. A Helpers árazási stratégiája biztosítja, hogy amellett, hogy a lehető legjobb fordítókat és lektorokat alkalmazzuk az adott piacon, tréningekkel és technológiai megoldásokkal is segítsük munkavégzésüket. A hatékony projekttervezés ugyanakkor biztosíték arra, hogy munkadíjunk optimális módon kerül felhasználásra, valóban megvalósíthatóvá teszi megrendelőnk kommunikációs célkitűzéseit, valamint, ügyfeleink elégedettsége érdekében, a folyamatos minőségfejlesztésre is elengendő forrást nyújt.
A fordítás díja függ a forrás- és célnyelvtől, a szöveg hosszától (szavakban számolva), témájától és bonyolultságától, valamint a kívánt formátumtól és határidőtől. Ha a szöveg sok ismétlődést tartalmaz, az jelentősen csökkentheti a fizetendő díjat.
Ha pontos árajánlatot szeretne kérni fordítási projektjére, csak küldje el nekünk a fordítandó dokumentumot! Kérjük, vegye figyelembe, hogy ha a szöveg szerkeszthető formátumban van, az jelentősen egyszerűbbé (és olcsóbbá) teszi a fordítást, ezért, ha lehetséges, a fordítandó szöveget ne faxon vagy levélben, hanem szerkeszthető, elektronikus formátumban küldje!

Bevándorlás

Üzleti célú bevándorlás

Magyarország tagja az Európai Uniónak és a schengeni övezetnek, ezzel pedig vízum nélküli beutazást tesz lehetővé számos európai országba. A megélhetési költségek Magyarországon jóval alacsonyabbak, mint Nyugat-Európában, miközben a stabil gazdasági környezet jó táptalaj az üzleti vállalkozások növekedésének, különösen a nagyvárosokban. Magyarország modern és biztonságos, így kiváló helyszín, ha valaki vállalkozásba kezdene vagy új otthont keres családja számára.
Nem; nyilvánvaló, hogy egy üzletembernek olykor sokat kell utaznia, különösen, ha más országokban is vannak érdekeltségei. Ugyanakkor érdemes észben tartania, hogy a vállalat működése, illetve az üzleti tervben vázoltak megkövetelhetik, hogy az ügyvezető sok időt töltsön Magyarországon. Kérjük, erről is egyeztessen szakértőinkkel, hogy véletlenül se tegye kockára tartózkodási engedélye meghosszabbításának lehetőségét! A magyarországi üzletvitellel és bevándorlással kapcsolatos gyakran ismételt kérdések teljes listájáért kattintson ide!
A más országokban bevett gyakorlattal ellentétben Magyarországon egy ingatlan birtoklása nem jogosít fel tartózkodási engedély igénylésére, mivel a kérelmezőnek igazolnia kell, hogy folyamatosan olyan tevékenységet végez (vállalatot vezet, alkalmazott, stb.), amely megköveteli a magyarországi jelenlétet. Ha mindenképpen ingatlanvásárlással akar tartózkodási engedélyhez jutni, a legegyszerűbb, ha alapít egy ingatlankezelő céget, és ezen keresztül vásárolja meg az ingatlant.
Cégenként egy ügyvezető kaphat tartózkodási engedélyt külön munkavállalási engedély nélkül, ha aktív szerepet tölt be a vállalat működésében, és rendelkezik a szükséges képzettséggel vagy gyakorlattal. A többi ügyvezetőnek már munkavállalási engedélyre is szüksége lesz, hogy a cégnél dolgozhasson, VAGY a cégnek három magyar alkalmazottat kell foglalkoztatnia minden újabb ügyvezető után.
Budapesten a havi átlagkereset 500-600 euró körül mozog, azonban egy külföldi cégvezetőnek ennél magasabb költségekkel kell számolnia, mert amellett, hogy lakást kell bérelnie magának, a vállalat működését is be kell indítania. Érdemes fejenként havi 300 euróval számolni lakhatásra, és további 600-800 euróval az egyéb költségekre.

Letelepedési államkötvény

Igen és nem. A jelenlegi szabályozás szerint valaki csak akkor folyamodhat állampolgárságért, ha már több éve rendelkezik letelepedési engedéllyel. Azonban már előkészületben van egy olyan javaslatcsomag, amely a letelepedési államkötvény program befektetői számára lehetővé tenné a gyorsított eljárást. Lépjen kapcsolatba szakértőinkkel, és tájékozódjon a legújabb fejleményekről!
Az egyik legnépszerűbb szolgáltatásunk a cégalapítással kapcsolt tartózkodásiengedély-ügyintézés, ami az üzleti célú bevándorlás körébe tartozik. Ha egy Európán kívülről érkező üzletember Európai országokkal akar üzletelni, érdemes Magyarországon céget alapítania. A magyar vállalat menedzselése a tulajdonost jogosulttá teszi arra, hogy magyar tartózkodási engedélyt igényeljen, a Helpers pedig a teljes folyamatban képes segítséget nyújtani, az üzleti terv megírásától a székhelyszolgáltatáson keresztül az engedélykérelem ügyintézéséig (beleértve a családtagok tartózkodási engedélyét). Ide kattintva további információt talál.
Ügyfelünk ezzel a csomaggal letelepedési engedélyt szerez magának és családjának (házastársának és kiskorú gyermekeinek), ami egyenértékű egy, a schengeni övezet minden országába érvényes útlevéllel. Ehhez járul a jeletkezési folyamat teljes egészében érvényes teljes körű kiszolgálás, ami magába foglalja a befektetési társasággal, a bevándorlási ügyvédekkel, és a magyar Bevándorlási Hivatallal való kapcsolattartást is.
Csak írjon nekünk levelet, mi pedig végigkísérjük az egész folyamaton, lépésről lépésre. Az államkötvényes letelepedési engedély alapja egy magyar állampapírokba való 300.000 eurós befektetés, melyet emiatt letelepedési államkötvénynek hívnak. Ez nem vétel, hanem befektetés, hiszen az összeg öt év után, a befektetés lejártakor teljes összegében visszajár. Se trükk, se csapda: a magyar állam garantálja, hogy a pénzét hiánytalanul visszakapja. Így a program valódi ára a 60.000 eurós eljárási díj.

Tartózkodási engedély

Az útlevélnek legalább 90 nappal tovább kell érvényesnek lennie, mint az igényelt tartózkodási engedélynek. Ez azt jelenti, hogy ha az útlevele hamarosan lejár, a tartózkodásiengedély-kérelem beadása előtt meg kell újítania, hiszen az engedélyt nem adhatják ki az útlevél lejártán túli időszakra.
A magyar állami egészségbiztosítási rendszer teljes körű ellátásra jogosít fel Magyarországon, és az EU többi országában is fedezi az alapszintű ellátás költségeit. A rendszerbe azonban csak magyarországi lakosok kerülhetnek be, vagyis csak az jogosult az ellátásra, aki már rendelkezik tartózkodási engedéllyel. Addig is szívesen ajánlunk olyan privát egészségbiztosítót, ami belefér a költségvetésébe, és megfelel a tartózkodásiengedély-igénylés követelményeinek.
A tartózkodási engedély meghosszabbítását legkésőbb 30 nappal az engedély lejárata előtt kell kérvényezni. Ugyanekkor azt is bizonyítani kell, hogy az eredeti engedély kiadásának alapjául szolgáló helyzet továbbra is fennáll.
A jogosítványhonosítási szolgáltatás ára az eljárás költségeit fedezi, valamint az Ön személyes segítőjének munkáját, aki mindenről gondoskodik. A fordítás ára a forrásnyelvtől függően minden esetben más és más, vagyis nem lehet előre beárazni. Azzal, hogy nem építettük be a szolgáltatás árába, minden ügyfelünknek a lehető legjobb árat ajánlhatjuk.

Munkavállalási engedély

Általában nem keresünk munkát senki helyett, de ügyfeleinket elirányíthatjuk néhány (szükség esetén akár angol nyelvű) weboldalra, ahol találhat magának állást. Emellett a magyarországi munkavállalás általános szabályairól is szívesen beszélünk Önnel. Ha pedig megtalálta álmai állását, örömmel elintézzük Önnek a munkavállalással és a tartózkodási engedéllyel kapcsolatos papírmunkát.
Akár már meg is van a jelöltje, akár csak rendszeresen dolgozik nemzetközi csapattal, az alkalmazás minden szakaszában tudunk segíteni: megszerezzük legújabb munkatársa részére a tartózkodási és munkavállalási engedélyt, az adóazonosítót, TAJ-számot, szükség esetén intézzük a bérszámfejtést, valamint a családtagok relokációját.
Ahhoz hogy munkáltatója legálisan tudja alkalmazni, szükség lesz még adóazonosító jelre és TAJ-számra. Tartózkodási engedély is kelleni fog, de ezt a hivatal a munkavállalási engedéllyel együtt kezeli. Ha családtagjait is magával akarja hozni, nekik is szükségük lesz tartózkodási engedélyre és TAJ-számra.

Magyar állampolgárság

A gyorsított honosítási eljárás arra vonatkozik, amikor valaki a szokásos eljáráshoz képest gyorsabban szerez magyar állampolgárságot és útlevelet. Egyes esetekben kedvezményes, máskor egyszerűsített honosításként is szokás hivatkozni rá. A honosítás a szokásos eljárás keretében nyolc évet vesz igénybe. Ugyanakkor magyar állampolgárok közvetlen hozzátartozói, valamint a magyar felmenőkkel rendelkezők, illetve néhány további csoport tagjai jogosultak lehetnek a magyar állampolgárság idő előtti megszerzésére. Ha szeretne többet is megtudni az eljárásról, lépjen velünk kapcsolatba! Örömmel utánajárunk, Ön is jogosult-e.
Azok a külföldiek, akiknek a házastársa vagy gyermekei magyar állampolgárok, vagy akik Magyarország területén születtek, a megszokottnál hamarabb is magyar állampolgársághoz juthatnak. Azok, akiknek a felmenői magyarok, kérhetik az egyszerűsített eljárást. Ha úgy véli, Ön is jogosult lehet, lépjen kapcsolatba szakértőinkkel!
Aki magyar állampolgár, magyar útlevelet igényelhet, amelynek segítségével vízum nélkül utazhat be számos európai országba, valamint, többek között, az Egyesült Államokba és Kanadába, Ausztráliába pedig egyszerűsített eljárással szerezhet vízumot. Mivel Magyarország jelenleg nem veszt részt semmiféle nemzetközi konfliktusban sem határvitában, a magyar állampolgárok szinte bárhová utazhatnak világszerte. A magyar útlevél a tizedik legerősebb útlevél a világon. A magyar útlevél birtokosa emellett az EU-ban bárhol élhet és dolgozhat.
Ez attól függ, milyen alapon kérelmezi a magyar állampolgárságot. A szokásos eljárásban jelentkezőknek (akik legalább nyolc éve rendelkeznek magyarországi lakcímmel) le kell tenniük egy állampolgársági vizsgát, amely magyar nyelven folyik. Ez komoly felkészülést igényel. Az egyszerűsített eljárásban jelentkezőknek (akik magyar felmenőikre hivatkoznak) elegendő, ha az ügyintézővel röviden el tudnak beszélgetni az eljárás során. A Helpers mindkét esetben szívesen segít jelenlegi tudásszintje felmérésében, illetve az állampolgárság megszerzéséhez szükséges nyelvismeret és egyéb tudnivalók elsajátításában.

Családegyesítés és diákvízum

A családegyesítés az a bevándorlási eljárás, amelynek keretében a fő kérelmező családtagjai is megkapják a tartózkodási engedélyt. Magyarországon erre a kérelmező házastársa és kiskirú gyermekei jogosultak, és általában akkor jelentkezhetnek, ha a fő kérelmező már megkapta a saját tartózkodási engedélyét.
Természetesen. Ha valaki tartózkodási engedélyt szerez, a házastársa gond nélkül csatlakozhat hozzá családegyesítéssel. Ha már itt van, kereshet magának munkát, és könnyen igényelhet munkavállalási engedélyt, miközben a házastársként szerzett tartózkodási engedélyét keresőtevékenységhez kapcsolódóra cseréli. A másik lehetőség, hogy saját kisvállalkozást indít; ebben is szívesen segítünk.
A legtöbb külföldi szeret itt élni. Budapest tiszta és biztonságos, sok megfizethető szórakozási lehetőséggel, remek nemzetközi iskolákkal, zöldövezetekkel, jó tömegközlekedéssel, miközben minden európai nagyváros elérhető közelségben van. Magyarországon a megélhetés költségei viszonylag alacsonyak, vagyis alapfizetésből is meg lehet élni.
A magyar egyetemek messze földön híresek, ráadásul számos tárgyat tanítanak angolul. A tandíj általában nem túl magas (félévenként 600 eurótól), és a megélhetési költségek is viszonylag alacsonyak. A külföldi diákok körében a magyar orvosi képzések a legnépszerűbbek, de sokan tanulnak itt üzleti ismereteket, közgazdaságtant, mérnöki tudományokat, fogászatot, építészetet, és sok egyebet is.

Személyi asszisztens

Természetesen! Ha új otthona felújításra szorul, ebben is állunk rendelkezésére. Keresünk megbízható, angolul beszélő villanyszerelőt, vízvezeték-szerelőt, asztalost, belső építészt – mégpedig az elérhető legjobb áron. Sőt, nemcsak megegyezünk velük az árban, hanem a munkájukat is felügyeljük, hogy minden időben elkészüljön. Ha sokat van külföldön, nálunk hagyhatja a kulcsot, hogy rendszeresen ránézhessünk a lakásra vagy kiüríthessük a postaládát; akár albérlőt is kereshetünk bele.
Bármilyen ingatlant keres, legyen az nyaraló vagy bútorozott lakás, segítünk megállapodni a bérleti vagy vételi árban. Sőt, már előtte szívesen adunk tanácsot, melyik környéken érdemes keresgélni, vagy mire érdemes figyelni, amikor lakást keres. Autójának keresünk bérelhető garázst az új otthona környékén, átnézzük (vagy szükség esetén lefordítjuk) a bérleti szerződést, és elintézünk minden kapcsolódó papírmunkát.
Ha már sikeresen beutazott Magyarországra, még mindig rengeteget kell tanulnia. Hol a legközelebbi patyolat? Melyik étteremben érdemes enni, vagy hol fogják megkopasztani? Hol érdemes élelmiszert vásárolni? Hol árulnak idegen nyelvű könyveket? Holva járjon iskolába vagy óvodába a gyerek? Kitől érdemes magyarul tanulni? Akár csak üzletelni, akár dolgozni vagy tanulni érkezett Magyarországra, személyre szabott szolgáltatásaink keretében minden szükséges információt megadunk.
Ez természetesen mindig az adott helyzettől függ, de meg fog lepődni! Volt már, hogy valakinek titkárnő-helyettest találtunk alig egy óra alatt, számítástechnikára szakosodott magyar-angol fordítót harminc perc alatt, vagy festőt szinte azonnal. Persze csak akkor tudunk pontosabbat mondani, ha tudjuk, mire van szüksége.

Befektetési lehetőségek

Franchise-lehetőségek

A helyi ügyvezető kiválasztása rendszerint benne van a szolgáltatási csomagunkban. Kívánsága szerint azonban segíteni tudunk a vállalkozás irányításában is, kapcsolatot tartunk Ön és a helyi személyzet között, pénzügyi, kontrolling és beszámolási szolgáltatásokat nyújtunk, illetve bármi másban is segítünk, amire Ön szerint szükség van az üzletvitelhez.
Jogi és pénzügyi szakértőink a portfóliónkban szereplő minden egyes lehetőséget alaposan értékelték, mi pedig minden lépésnél ott leszünk, hogy segítsünk, a tárgyalásoktól egészen a franchise-szerződés aláírásáig, valamint (ha szükséges) a vállalkozás külföldről történő irányításáig.
A magyarországi piac dinamikusan fejlődik, és a franchise-tulajdonosok folyamatosan keresnek befektetőket. Naprakész információk alapján igazán jövedelmező lehetőségeket lehet találni.

Ingatlanbefektetés

Több szempontot is figyelembe kell venni, például az adózást, de minden lehetőség esetében segítünk kiszámolni a költségeket. Vásárolhat ingatlant magánszemélyként, létesíthet magyarországi holdingvállalatot, vagy (ha az adott ingatlan egy vállalat tulajdonában van) megvásárolhatja a jelenlegi tulajdonos vállalatot. Beszélje meg velünk előre a lehetőségeket, hogy megalapozottan tudjon döntést hozni!
Ha nem az Európai Unió állampolgára, az ingatlanvásárláshoz engedélyre van szüksége, de ne aggódjon, a szolgáltatás részeként ezt is beszerezzük!
Mivel a Helpers nem ingatlanügynökség, számunkra kizárólag az a fontos, hogy az Ön igényeinek megfelelő legjobb megoldást találjuk meg (és nem az, hogy egy adott ingatlant eladjunk), ezért örömmel segítünk Önnek megtalálni a lehető legjobb megoldást!

Budapesti lakás

Ha már kiválasztotta az Önnek tetsző lakást, a foglaló kifizetése után benyújthatjuk az ingatlanvásárlási engedély iránti kérelmet, melynek elbírálása rendszerint 5-6 hétig tart.
Ingatlanértékesítés esetén az eladás révén megszerzett jövedelem után személyi jövedelemadót kell fizetni. 2016. január elsejétől az ingatlaneladásból származó jövedelem után fizetendő adó mértéke 15%, de a ténylegesen fizetendő adó összege több tényezőn múlik. Ha érdeklik a további részletek, lépjen kapcsolatba velünk!
Bármely külföldi vásárolhat lakóingatlant Magyarországon, de a nem uniós állampolgároknak engedélyre van szükségük, melyet a szolgáltatásunk részeként szívesen beszerzünk Önnek.

Üzleti ingatlan

Ez az ingatlanvásárlás leggyorsabb módja, és ez esetben lehetősége van előre megtervezni vagy akár csökkenteni az adófizetési kötelezettséget, amennyiben a jövőben eladja az ingatlant.
Bármely külföldi vásárolhat üzleti célú ingatlant Magyarországon, de a nem uniós állampolgároknak engedélyre van szükségük, melyet a szolgáltatásunk részeként szívesen beszerzünk Önnek.

Ingatlankezelés

Természetesen szívesen segítünk kiszámolni a megtérülést: mind a hosszú távú, mind pedig a rövid távú bérbeadáshoz bevétel- és költségbecslést készítünk, hogy megalapozott döntést hozhasson.
Ha már a kezdetektől igénybe veszi szolgáltatásainkat, biztos lehet benne, hogy valamennyi szerződés és biztosítás az Ön érdekeit védi, ha bármilyen probléma merülne fel.
Ha rajtunk keresztül vásárol ingatlant, a bérbeadási lehetőségekről is tájékoztatást kap. Ha már rendelkezik ingatlannal, akkor is szívesen segítünk megtalálni a lehető legjobb megoldást!